Balla, the Liar (A hazudós paprektor)

Szerző: Adalékok a Jogállamisághoz

Dr. Kulisity Mária bírónő beszerezte a Szabó András – Mészáros Márton féle bűnügyi iratokat, és lebuktatta a tárgyalásokat végighazudozó Balla Pétert. Az álszent pap minden szemetet összelapátolt a rendkívüli felmondásban, de ezek zöme kívül esett a rendkívüli felmondás kötelező formai elemét képező 15 napos szubjektív határidőn. Ezért hamis bizonyítékokat állíttatott elő, hogy Hima Professzornak a betegállománya alatt felmondhasson.

Az egyiket épp Kulcsár-Szabó Ernő bandája szolgáltatta, egészen konkrétan a vén maffiózó menye, Kulcsár-Szabó (vagy Hansági? – nevét se tudja) Ágnes, a másikat pedig az egyik Kulcsár-Szabó csicska, Bednanics Gábor . Ezek ketten közösen írtak egy levelet 2010. szeptember 9-én Ballának, amelyben tájékoztatták az addig állítólag mit sem sejtő szenteskedő papot, hogy Mészáros PhD-csalása miatt büntetőeljárás folyik a Károli ellen, olyannyira, hogy a “köztiszteletben álló” egri bandatagot, Bednanicsot, aki opponensként falazott a nemlétező disszertációhoz, ki is hallgatta a rendőrség. Csakhogy Kulisity Mária bírónő kiderítette, hogy a BRFK már csaknem fél évvel a rendkívüli felmondás előtt levélben értesítette Ballát a folyamatban lévő büntetőeljárásról, így ez semmiképpen sem lehetett rendkívüli felmondási ok. A BRFK kérdéseiből egyébként napnál világosabban kiderül a csalás ténye: pl. a házi védést egy hónappal visszadátumozták, de az azon készült jelenléti ívet elfelejtették, így már abból is kiderül, hogy a házi vita egy nappal az éles védés előtt volt, pedig egy hónappal előtte is szabálytalan lett volna!

A BRFK Ballát szükség esetén további belső vizsgálatra szólította fel, ő azonban e helyett meghatalmazást adott dr. Hock Gyula ügyvédnek, akit lényegben azzal bízott meg, hogy tagadjon le mindent, és a püspökrokonok bűntettét (Mészáros Balla rokona, Szabó András pedig bogárdi Szabó püspöké) kenje rá a folyamatból Szabó András és a Kulcsár-Szabó-banda által akkor már teljesen kizárt Hima Professzorra.

Az alábbi dokumentumokból világosan kiderül, hogy Balla Péter nem 2010. szeptember 9-én és nem a Kulcsár-Szabó meny (mellesleg rendkívül alázatos és tövig benyaló) leveléből értesült a sógor elleni büntetőeljárásról, hanem már hónapokkal korábban, tehát Balla hazudott a felmondásban és a bíróság előtt is.

A Ballát lebuktató bírónőtől valakik elvették az ügyet. A végzésben kitűzött 2012. április 12-i időpontban nem került sor tárgyalásra, és dr. Kulisity Máriát sem engedték többé az ügy közelébe. Persze, nemcsak azért, mert Ballát hazugságon kapta, hanem főleg azért, mert bizonyítékokat követelt a Károlitól: a Hima lakásán titokban használt kandi-kamerát bevizsgálás céljából és a felvételeket készítő tanúkat!

 

Advertisements

About jhnnsclvn

I am an inborn protestant.
This entry was posted in Károli Gáspár Református Egyetem, Magyar Református Egyház and tagged , , . Bookmark the permalink.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s