Heat stroke (Hőguta)

Emlékezzünk meg Petrőczi fénykoráról Spirit öt évvel ezelőtti kitűnő, humoros, szórakoztató cikkével, amikor a magát költőnek képzelő dilettáns még el tudta helyezni egy-egy kétes értékű írását valamelyik református médiumban. Tempi passati… – A Szerkesztőség

Jhnnsclvn's blog

Summertime

Szerző: Spirit

Az év legforróbb napján, július 1-jén kezünkbe vesszük a RefLapot, s mit látunk? Petrőczi (Ludvig) Éva megint MEGSZENTSÉGTELENÍTETTE egy förtelmes írásával ezt az amúgy is roppant gyenge lapot.

„Summertime…” a gyomorforgató giccsnek a címe, mellyel a grafomán és nimfomán szörnyeteg minden kultúrreformátus kezéből a szemétkosárba dobatja a lapot. Az előfizetőknek pedig figyelmeztetés, Petrőczi „nyári sorozatot” indít, tehát kár megrendelni a lapot.

Egy örömhír azért akad benne, Petrőczi Pestről aggódik as REND miatt, tehát nem botránkoztatjaparáznaszemélyével a dunántúliakat. A Duna pesti oldalán írja: „máig érzem a bőrömön a hencidai parókia málnásának karcolásait…” Igen, érezheted, Ma is arról  az úrasztaláról reggeliztél, amit az ottani templomból raboltál Szabóval.

Mostani írásában a babiloniparázna nem kevesebbre, mint hullagyalázásra vetemedett. Először saját anyjára emlékezik, hogy az is ilyen nyári melegben húnyt el – a szégyen, hogy országos cemende lett a lányából, nyilván hozzájárult a halálához –, aztán rátér „nagyapámra emlékeztető költő-barátom…

View original post 251 more words

Advertisements

About jhnnsclvn

I am an inborn protestant.
This entry was posted in Károli Gáspár Református Egyetem, Magyar Református Egyház. Bookmark the permalink.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s