The dead Questor-Attorney (A halott Questor-ügyész)

Jhnnsclvn's blog

Szerző: Kisjogász

Az ügyészek néha korán halnak… – így kezdtem ezt a sorozatot, ami eljutott a drámai kifejletig, és még tartani fog egy darabig. Legalábbis a valóságban tudtommal máig nem zárult le.

Amikor több mint egy évvel ezelőtt a Rózsák téri görögkatolikus templomban Levente atya elbúcsúztatta a Questor-ügybe belehalt Soltész Miklós főügyészt és alszerpapot, majdnem sírt a megrendültségtől. Éles kontraszt Polt Péternek a rákoskeresztúri Újköztemetőben mondott beszédével, amely minden személyességet nélkülözve az ilyenkor szokásos közhelyeket tartalmazta: tehetséges, nagy munkabírású, fiatal stb. a megrendültség legcsekélyebb jele nélkül. Nemhogy könnyeket, még krokodilkönnyeket se hullatott azért a szolgájáért, aki abba halt bele, hogy mélyen hívő, alapjában morális lényként amorális parancsokat teljesített. Polt alig várta, hogy elkaparják áldozatát és távozhasson. Szemben Levente atyával, akit porig sújtott a döbbenet és a fájdalom. Akit így siratnak, mint Levente atya az alszerpap-főügyészt, az annyira elvetemült, gonosz ember nem lehet, mint amennyire az alábbi irat alapján látszik. Viszont…

View original post 236 more words

Advertisements

About jhnnsclvn

I am an inborn protestant.
This entry was posted in Károli Gáspár Református Egyetem, Magyar Református Egyház and tagged , . Bookmark the permalink.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s