Mészáros’ cheating in Szeged (Mészáros csalása Szegeden)

Jhnnsclvn's blog

370366_1624752138_1970838648_q

Szerző: Szegedi Kolléga

Sikerült megszereznünk Mészáros Márton szegedi védésének kézzel írt jegyzőkönyvét és a Szegeden kiadott PhD-oklevelet. Azon túl, hogy a szegedi védés a 33/2007 (III.7.) Kormányrendelet 10. §-a értelmében törvénytelen volt, a két dokumentum ellentmond egymásnak. A jegyzőkönyv szerint Mészáros nem tudta megkülönböztetni a protestáns felekezeteket (Luther és Kálvin követőit), és azt sem indokolta, miért szól a dolgozat egyik fele Lutherről, a másik fele a 20. századi magyar kálvinista Ravasz Lászlóról. Nincs tézis, nincs összegzés. Összefüggés sincs. A monografikus elvárásnak meg nem felelő, össze nem illő szövegek egybeszerkesztésére Mészáros nagy jóindulattal és még nagyobb protekcióval 80%-ot kapott. Ám az oklevél már “summa cum laude” minősítéssel lett kiállítva,  noha a százalékos eredmény legfeljebb “cum laudé”-ra lehetett elég. Tehát a védés pontszámait utólag átjavíthatták.

Emlékeztetőül: Mészáros Márton 2009. március 26-án egy Korner Veronika nevű doktorandusszal közösen írt 13 oldalas szövegre 100%-os minősítéssel irodalomtudományi doktori fokozatot kapott a Károlin úgy, hogy…

View original post 208 more words

Advertisements

About karoligaspar

Doctor of Law, Protestant
This entry was posted in Uncategorized. Bookmark the permalink.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s