Huis clos. Closed trial (Zárt tárgyalás)

Huis clos. Closed trial (Zárt tárgyalás)

Szerző jhnnsclvn @ június 22, 2011

Elnézést kérünk olvasóinktól, hogy az idegen nyelvű címet ezúttal elsőként franciául adtuk meg, de nem tudtuk kihagyni az allúziót Sartre híres drámájára. Elvégre az, amiről tudósítani szerettünk volna, és ami már több, mint 2 éve folyik a Károli professzora ellen, dráma a javából.

A bűnözés fél a nyilvánosságtól, mint ördög a tömjéntől. Alattomban szeret rosszat tenni, hogy meg ne lássák. Csakis úgy, hogy le lehessen tagadni: Nem én voltam! Azt pedig végképp nem szereti, ha tetten érik, pláne, ha még a reflektorfényt is ráirányítják.

Pontosan így fél Balla Péter lelkész és rektorpótlék attól, hogy gaztettei, amit Szabó Andrással és Kulcsár-Szabó-Hansági Ágnessel együtt eszeltek ki, napvilágra kerülnek. Rühelli a nyilvánosságot, főleg az újságírókat. Titkárnőjével, a hűséges Kozma Fruzsinával, lerázatja őket. Elve – egy József Attila-i sor parafrázisával szólva -, hogy „bűnözni, csak titokban s sötétben”.

Legutóbb épp Bolyki János buktatta le Ballát, akivel Balla Péter azt üzente Lampé Ágnesnek, a 168 óra újságírónőjének, hogy találkozni fog vele, és minden kérdésére válaszolni fog Pethő Sándor csalása ügyében. Senki, aki Bolyki Jánost ismerte, nem kételkedik abban, hogy Bolyki János igazat mondott: azt, amit Ballától hallott. Ergo: Balla Péter hazudott.

Lampé Ágnesnek és több más személynek, akik már régóta keresik Balla Pétert, végre ma sikerült találkozniuk vele, de ennek Balla Péter aligha örült: Balla Péternek ma tanúként meg kellett jelennie egy munkaügyi tárgyaláson a Bp. II.ker. Királyfürdő u. 4-ben, ahol nemcsak népes közönség, hanem újságírók és fotósok várták, ám ő nem járult hozzá a felvételhez, sőt, jelenlétükhöz sem. „Üzleti titok”-ra és az egyetem gazdasági érdekeire hivatkozva zárt tárgyalást kért ügyvédjén, dr. Takács Jánoson keresztül. Mivel a bíróság még nem tudhatta, miféle „üzleti titkokat” rejteget Balla Péter (mi már tudjuk: http://jhnnsclvn.wordpress.com/2010/12/09/business-secret-uzleti-titok/  ill. mit jelent számára ez a szó: http://jhnnsclvn.wordpress.com/2011/02/18/calvinist-terminology-kis-kavinista-terminologia/ ), a kérésnek, sajnos, helyt adott. A tárgyalótermet el kellett hagynia az újságíróknak, fotósoknak, a diszkriminció elleni szervezet képviselőjének és más érdeklődőknek. Így egyelőre semmit sem tudunk arról, ami bent folyt. Csak annyit, hogy Balla Péter ma fellépett. Azt sem tudjuk, sajnos, hányszor vette szájára Jézus Krisztus nevét, és hányszor szegte meg a tízparancsolatot.

A perrel kapcsolatos információkat azonban megpróbáltuk már előzetesen minden szóba jöhető forrásból begyűjteni. Egyelőre annyit tudunk, hogy Balla Péter többféle váddal bepróbálkozott Hima professzor ellen, akinek egyetlen „bűne” – mint azt egy 2009. májusi hangfelvételen hallhattuk ill. a http://ravaszlszl.baratikr.wordpress.com oldalon hallhatjuk – , hogy nemet mondott munkahelyi elöljárója, Szabó András egykori dékán és EDHT elnök parancsára: legitimálja az ő és felesége lopott témavezetéseit, továbbá Mészáros Márton el nem készült disszertációját. Azon a 2 évvel ezelőtti ülésen ott volt az egyetem vezetője, Balla Péter, aki egyúttal Mészáros Márton rokona. Balla, Szabó és Mészáros másik pszeudo-témavezetője Kulcsár-Szabó-Hansági Ágnes a parancsmegtagadás óta eszeveszett gyűlölettel üldözi Himát, csapdákat állítva neki, hallgatókat és hamis tanúkat bérelve fel ellene, illetve rágalmazó dokumentumokat gyártva saját kezűleg.

Az alábbi olyan konkrét dokumentumról tudunk hallgatóktól ill. ELTÉ-s kollégáktól, amelyek erre a perre gyártódtak. Egyik sem igazi dokumentum, hanem tipikus károlis „preparátum”, azaz hamisítvány, és mind 2010 június 4. körül keletkezett:

  1. 2010. Június 4-én 4 végzős BA-hallgatóval  az index-leadás utolsó napján, a TO bezárása előtt 1 órával Hansági Ágnes feljelentést íratott Hima tanárnő ellen. Ha nem írták volna alá, nem kapták volna meg az utolsó jegyüket, és nem adhatták volna le az indexüket, azaz fél évet csúsztak volna. Sima zsarolás. Aláírták, így mind a négyen ötöst kaptak.
  2. Egy ötödikkel Hansági ugyanezen a napon vagy e körül e-mailt íratott magának azzal az utasítással, hogy vádolja meg benne Hima tanárnőt. Ő is megtette, és megkapta a jelest.
  3. Szabó András s.k. jegyzőkönyvet írt június 4-én Hima Gabriella ellen, amelyben ezekre a „dokumentumokra” hivatkozik.

Hogy miért pont 2010. Június 4-én? Mert Hima professzor asszony ezen a napon bement az egyetemre, hogy táppénzpapírját folyamatos keresőképteleségről leadja, és az egyik doktorandusz témamódosítási kérelmét aláírja. Hansági tanárnő a puszta ténytől, hogy Hima Gabriellát látja, annyira felbőszült, hogy magából kikelve őrjöngve üvöltözte a folyosón: „Mit keres ez itt? Azonnal vonja vissza az aláírást, mert betegállományban nem írhat alá semmit! Különben sem beteg, ha bemászkál, majd följelentem az OEP-nél az orvosát.” (Ezt Balla Péter még aznap meg is tette, erről egy hallgató pár nappal később sms-ből értesült.) Az egyik hallgató nem írta meg a feljelentést a professzor asszony ellen,inkább átjelentkezett egy másik egyetemre, ahol a módszerek nem ilyen brutáisak.

A negyedik dokumentumot az ELTÉ-ről faxolta át valaki a Károli Rektori Hivatalába, feltehetően a Kulcsár-Szabó család egyik tagja, amelyben a hírek szerint a még dékánhelyettesként aláíró Kulcsár-Szabó-Hansági Ágnes Bednanics Gáborral közösen jelenti fel Hima Gabriellát Ballánál. Ezt az illető bent felejtette a fax-készülékben, másolat készült róla, amit hamarosan megkapunk.

A dokumentumok beszerzése folyamatban van, hamarosan feltesszük őket.

Legkésőbb pedig a per lezárultával megpróbáljuk a sajtóval kooperálva beszerezni a bírósági dokumentumokat – beadványokat, jegyzőkönyveket, ítéletet – és ezeket is feltenni a netre. Egyelőre olvasóink szíves türelmét kérjük.

Az információ hiánya miatt, sajnos, a nagysikerű dr. Takács-sorozatot sem folytathatjuk – átmenetileg. Pedig nagyon kíváncsiak lettünk volna, hogy ma milyen produkcióval rukkolt ki. De még inkább Balláéra. Egy lelkész, amint hazudozik, és megszegi a 10 parancsolatot, a legszélesebb nyilvánosságot érdemelte volna! (Szükségszerűen meg kellett szegnie, hiszen egy fél éve betegállományban levő ember nem kövehetett el semmit 15 napon belül – ld. ún. „szubjektív határidő”.) Ez utóbbi, valószínűleg, egy show-műsorban is megállta volna a helyét.

Végtelenül sajnáljuk, hogy a bíróság zárt tárgyalást rendelt el épp egy ilyen, társadalmi szempontból kiemelt fontosságú ügyben, ahol egy bűncselekménysorozat feltárójának kálváriáját kellene tisztázni – minél szélesebb nyilvánosság előtt.

Ezt a nyilvánosságot biztosan meg fogja kapni – utólag.

Kategória: Balla Péter, Károli University of the Reformed Church | Címke:: , , , , , | Szerkesztés | 41 Hozzászólások »

Advertisements

About karoligaspar

Doctor of Law, Protestant
This entry was posted in Károli Gáspár Református Egyetem and tagged , , , , , . Bookmark the permalink.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s